Általában nagyon csendes, visszahúzódó ember vagyok, ez azért sok kommunikációs helyzettől és hibától eleve megmentett. De ha valamibe elmerülök, akkor akár a főnököm kezéből is kiveszem a tollat, ha éppen akkor írni akarok. Ez Jázmin kapcsán jutott eszembe. A tanító nénije egy alapvetően jóindulatú hölgy, de jellemzésére más szó nem jut eszembe, minthogy újkori arisztokrata, akinek rendkívül fontosak az udvariassági szabályok, formaságok. Az egész osztály számára készített egy egész jó napirendet, de Jázminnak ez kevés volt. Próbáltam elmondani, mit próbáljon ki, miért, közben az asztalához mentem, letéptem egy Post it- et, elvettem a tollát, színes ceruzáját, eltévesztettem, amit írtam, új lapot téptem .Eszembe se jutott akkor, hogy ezzel a hölggyel másodszor találkozom, s illene elkérnem a dolgait.  Közben csak magyaráztam, magyaráztam Jázmin viselkedésének lehetséges okait. Minden beszélgetés után napokig "lejátsza" az  agyam a beszélgetést. S néhány nap után rájöttem, miért is nézte végig a kezem beszélgetés közben a tanítónő. Első gondolatom az volt, hogy én többet abba az iskolába nem megyek, a szerződésem még úgy sincs meg- mindig ezt tettem kínos helyzetekben. De most visszamentem, elnézést kértem, s " viccesen" megjegyeztem, hogy egy kis bemutatót is tartottam autizmusból.

Sajnos a tanárnő tényleg érzékelte bunkóságomat.